Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

MUFLON

Muflon
(Ovis gmelini musimon)
Kép
A hímjét kosnak, a nőstényét második éves korától az első
bárányozásig jerkének, ezután anyajuhnak hívjuk. A szaporulat kosbárány, vagy jerkebárány. Testszíne jellemzően barna, a has,a lábak belső oldala térdtől lefelé. A láb külső oldala, a hullató körüli tükör, az arc egyes részei, a fül belső része fehér. A kosok sötétebb tónusú szőrzetén, a hát fekete csík vonalán húzódik,ugyanez található a nyak elülső oldalán megnyúlt szőr, szakáll formájában. A hát oldalán fehér folt ún. nyereg figyelhető meg.
A jerkéknél és az anyajuhoknál sötét és szürke fejő típust lehet megkülönböztetni. Legjellemzőbb küllemi bélyeg a szarv, mely egyben a trófea is. A kosok szarva az első évben kétélű, majd három élű, a nőivarú egyedek 5-10 %-a visel szarvat, ez azonban mindig kétélű. A szarvon a szakaszos növekedés miatt az évek elkülöníthetőek, az évgyűrűk között barázdák találhatóak, melyek a korral finomodnak.

A muflon természetes módon a Földközi-tengeri szigetek közül Korzikán, Szardínián, Szicílián és Cipruson kívül Anatóliában,Örményországban, Irakban, Iránban, Grúziában és Azerbajdzsánban fordul elő. Közép- és Dél- Európában a
korzikai és szardíniai törzsanyag betelepítése eredményeként van jelen. Magyarországra 1868-1869 között a Nyitra megyei Ghymesre került Korzikáról és Szardíniáról. Az ország mai területén az első telepítések 1901-ben történtek Füzérradványban, ennek származási helye Nagyappony és Ghymes voltak. A további telepítések szinte kizárólag a ghymesi felszaporodott állomány volt az alapja. Ma az ország középhegységi területein gyakorlatilag mindenütt előfordul,általában szigetszerű elhelyezkedésben.
Élőhelye: A muflont Európába és azon kívül is sokféle élőhelytípusba telepítették be. Hazánkban a homoki területektől a sziklás, 800 m körüli tengerszint feletti magasságig sok helyen megtalálható.
Előfordulását az éghajlat, a tengerszint feletti magasság, a
domborzat, a talaj és a vegetáció határozza meg. Meghatározó tényező a csapadék (kedvező a 800 mm-nél kevesebb évi csapadékösszeg), a hóviszonyok (50 napnál kevesebb olyan havas nap, mikor a hóborítás nem nagyobb 30 cm-nél). A kötött köves váztalajokat kedveli. Az idősebb erdőállományokhoz kötődik, ahol a legelési viszonyok jók, cserjeszintje szegényesebb.
Kép
A muflon táplálékának zömét rendszerint a fűfélék teszik ki.
Másra csak akkor fanyalodnak, ha ez nem áll rendelkezésre
elegendő mennyiségben.
A telepítések után mintegy 50 évvel állományát 2000 példányra becsülték. A második világháború pusztításának következtében 80-100 példányra esett vissza. Az állomány csak lassan tért magához. Maximumát 1990-ben érte el 10.700 becsült példány.
Az állománybecslés alapján 2007-ben 10.090 példányt
becsültek, mely közelít a valaha becsült legnagyobb
állományhoz. Csökkentése a faj kritikus természetvédelmi
megítélése miatt természetvédelmi területeken indokolt.
A muflonok nagyobb területet is elfoglalnak, amelyen belül a
beállóhelyeket jól kivehető váltók kötik össze. Hegyvidéki
területen megfigyelhető a hóviszonyok függvényében hegyvölgy
irányú és a hideg időjárás beálltával déli, valamint keleti
kitettséget kereső elmozdulása, vándorlása. Mozgását
ugyanakkor befolyásolja a rendelkezésre álló táplálék
mindenkori elérhetősége. Adott időszakban a mozgáskörzet 1-2 km-től maximum 5 km-ig terjed. A kosok üzekedés idején egy meghatározott területet időszakosan elfoglalhatnak, melyet más kosokkal szemben védenek.Kép

Általában mindenütt színező, kiegészítő vadfajként tartják. Piaci értéke nem közelíti meg az egyéb nagyvadfajokét. Télen nagy nyájakban jár, mozgáskörzete kicsi. A vadászterületeken olyan szinten kell tartani az állománysűrűséget, hogy a legintenzívebben használt területek növénytársulásai azt tolerálni tudják.

Muflon klasszikusan

A muflon Európa egyetlen vadjuha, házi juhaink őse. Húsát a gasztronómiában a többi nagyvadéhoz hasonlóan lehet elkészíteni.

A muflon súlyát tekintve az őzhöz hasonló, de a teste alacsonyabb, zömökebb. Hímjét kosnak, nőstényét az ellésig jerkének, azután anyajuhnak, a fiatal állatokat pedig báránynak hívjuk. A kos csiga formájú tülkös szarvat visel, ami az évek során fokozatosan nő ? ezt soha nem veti el. A muflon csapatokban él: estefelé mennek a legelőre, és hajnalban térnek vissza a sűrűbe. Rejtőzködő életmódja miatt lombhullás után lehet vadászni, különben alacsonyabb termete elrejti az aljnövényzetben.

Vadjuh lévén húsa kicsit faggyúsabb, mint az őzé vagy a szarvasé, de az esetleges faggyút eltávolítva ugyanúgy lehet elkészíteni, mint azokat. A Pilisi Parkerdőgazdaság fenntartásában működő Budakeszi Vadászházban csak egy-két-három éves állatok húsából dolgoznak. Nagy előny, hogy mivel itt vágóhíd és hűtőház is működik, első kézből jutnak ezekhez a fiatal példányokhoz. (Érzékeltetésül: a vadhúsok forgalmazásával foglakozó cégek akár 12-13 éves állatok húsát is kínálhatják. A különbséget el lehet képzelni.)

Az elejtett vadat néhány napig a bőrében pihentetik, ez idő alatt a húsban tejsavas érlelődés megy végbe. Ezután megnyúzzák, feldarabolják, majd a húst pácban tovább érlelik. A combjából például szelet húsokat készítenek, a csülköt és a gerincet egyben sütik, az apróhúsból levest, pástétomot csinálnak. Az oldalast kicsontozzák, az apróhúsokkal együtt megtöltik, és muflontekercset készítenek belőle. Ezek mind többadagos ételek, egy-egy asztaltársaságot érdemes megvendégelni belőlük.

Muflonpástétom Cumberland-mártással, friss kevert salátával

Hozzávalók: 800 g muflon színhús, 200 g sertéslapocka, 200 g pulykamell filé, 200 g zsírszalonna, 300 g szeletelt bacon, 20 g só, 100 g vegyes erdei gomba, 10 g szarvasgomba, zöld pisztácia, vörös áfonya, aszalt sárgabarack, aszalt szilva, libamáj, karotta, 1 muflon szűzérme, 2 dl tejszín, 4 tojás fehérje, frissen őrölt feketebors, pástétomfűszerek, kakukkfű, boróka, 5 cl konyak, 5 cl vörösbor, zselatin

A Cumberland-mártáshoz: 700 g ribiszkedzsem, 1 dl vörösbor, 5 cl konyak, 2 narancs, 1 citrom, 1 g frissen őrölt fehérbors, 5 cl angolmustár

A muflon színhúst, a sertéslapockát, kevés zsírszalonnát finom tárcsán kétszer átdaráljuk. Keverőedényben ízesítjük sóval és a fűszerekkel, majd hozzáadjuk a tojások fehérjét, a tejszínt, a konyakot, a vörösbort, és jól elkeverjük. Hozzáadunk forrázott, kis kockákra vágott zsírszalonnát, zöldpisztáciát, vörösáfonyát, kockára vágott aszalt sárgabarackot, erdei gombát. A formát baconszeletekkel kirakjuk. Az aszalt szilvát megtöltjük libamájjal, karottával. A pulykamellfilét kinyitjuk, kiverjük, majd a muflon szűzérmékkel, amit előzőleg elősütöttünk, feltekerjük. A pástétommasszát rétegesen betöltjük a szalonnával kirakott formába, óvatosan végigrakjuk a töltött aszalt szilvákat, a húspürét, majd a pulykával feltekert és zselatinnal kötött tekercset, végül a massza többi részével betakarjuk, ráhajtjuk a szalonnaszeleteket, befedjük a formát, és 170-180°C-on készre sütjük, pároljuk. Kihűlés után hűtőben dermesztjük.

A mártáshoz a narancs- és citromhéjat vékony metéltre vágjuk, vörösborban kifőzzük, majd a ribiszkezselével, a narancs- és citromlével, konyakkal összefőzzük.

A salátához királysalátát, lolo rossót, jégsalátát, madársalátát, cikóriát és csírákat tálba teszünk, hagymás-ecetes dresszinggel, málnaecettel, olívaolajjal keverjük.

A formából kivett pástétomot szeleteljük (aszpikkal fényezzük), salátaágyon tálaljuk, kihűlt Cumberland-mártás adunk mellé.

Zöldségágyon párolt-sült mufloncsülök

Hozzávalók: 1800 g csontos mufloncsülök, 50 g só, 300 g füstölt szalonna, 100 g zsír, 300 g vegyes zöldség, 100 g vöröshagyma, 5 g fokhagyma, egész bors, kakukkfű, boróka, babérlevél, vadfűszerekKép

A körethez: gomba alakúra formált sült burgonya, erdei gomba, lilahagyma-karikák, sárgarépagolyók, cukkínigolyók

A mufloncsülköket vadfűszerekkel, kakukkfűvel, borókával, babérlevéllel fűszerezzük, majd olajban, fehérborban bepácoljuk. A húst zöldségágyon, fűszerezve pároljuk, majd készre sütjük. A körethez valókat, ízesítjük, összepároljuk.

Muflongerinc Wellington-módra

A muflongerincet vadfűszerekkel olajban bepácoljuk. Sózzuk, elősütjük, kihűtjük, majd gombapéppel bekenjük, és vajas tésztába burkoljuk. A tálaláshoz időzítve sütőben megsütjük, a kész hús lehetőleg félangolos, rózsaszínű legyen.

A gombapéphez finomra vágott vöröshagymát, reszelt gombát, sót, borsot, zöldpetrezselymet vajon megpárolunk, majd tojással és kevés zsemlemorzsával megkötjük.

Köretnek sütőtökpürét és zöldségfelfújtat készítünk. A sütőtökpüréhez a meghámozott tököt vajon lepároljuk, átpasszírozzuk, sóval, szerecsendióval ízesítjük.

A zöldségfelfújthoz a vegyes zöldségeket a karfiolt, brokkolit, gombát, kukoricát a tojássárgájával, liszttel, vajjal, sóval, őrölt fehérborssal, petrezselyemzölddel és tojásfehérje habbal összeállítjuk. Folpackkal bélelt formában megpároljuk.

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

бурение скважин могилев

(Andreasnvj, 2021.07.20 10:07)

Приветствую Вас господа
скважина на воду

Where is moderator??
It is about advertisement on your website.
Thank.

latest NEWS and EVENTS on finance, currencies and econimics

(EddieREIFF, 2021.07.19 16:52)

Hello, I lunched a new site with costum scripts to publish The latest NEWS and EVENTS on finance, currency and economy.
Please leave your comment about my website.
You can find the website in my signature.
Thanks.

Увеличиваем прибыль вашего бизнеса

(Kennethmaf, 2021.07.19 14:20)

Lead Market

SI TE RIES CON ESTAS CARTAS DE FIFA PIERDES... MUY GRACIOSO ft. Vituber x Koko DC.

(JenetteRoado, 2021.07.19 04:25)

SI TE RIES CON ESTAS CARTAS DE FIFA PIERDES... MUY GRACIOSO ft. Vituber x Koko DC.

Вернуть проиграные деньги

(Advokatv8336, 2021.07.19 02:33)

Проиграли деньги в казино?
Мы поможем их вернуть! Обращайтесь.

https://goo.su/6nKZ

Всем здравствуйте

(MCNICHOLS4246, 2021.07.19 01:06)

Доброго времени суток!!

Проводящие части могут иметь круглую или прямоугольную форму. При монтаже дополнительно ставят 2 3 обратных клапана чтобы поднимаемая вода не уходила обратно. По оказанию первой помощи 6. При наличии неполадок данного рода необходимо удостовериться что положение кнопки зафиксировано на самом конце. Из этого руководства мы узнаем как выбирать компоненты и как собирать их шаг за шагом. В продолжение этой темы полезный вебсайт - https://promelektronik.ru/ .
В этом случае задействуется вся. Из видео можно узнать мнение специалиста о том как будет работать косвенный бойлер с котлом из двух контуров. То есть проверяя один участок учета хороший специалист проверит связанные документы другого и наоборот. Необходимы показатель охлаждения жидкости датчик уровня топлива и давления масла замок зажигания. Говорят что сгорела не проработав и четырёх месяцев ну а прежде чем выкинуть хотелось бы посмотреть как она устроена.
Всем пока!

1хбет кз зеркало

(JoshuaFussy, 2021.07.18 19:40)

Вам сможете проконтролировать данное вследствие 3 главным функциям. Проектирование сеть интернет-клуба был целиком переделан. Сокет никак не подобен в прочие веб-сайты. В Случае Если модель входа также авторизации все без исключения еще располагается наверху, главная панелька навигации движется во сторонку.
бк 1xbet официальный сайт регистрация

arthritis gloves

(Vedteema, 2021.07.17 17:43)

viagra without a doctor prescription

Car Quops

(Jsow, 2021.07.17 17:36)

Ты этого не сделаешь.

https://www.mayflor.ru/category/floristicheskie-vazony.html

НЕТ ПАЦАНЫ ТАК НЕЛЬЗЯ!

купить металлопластиковые окна в одессе

Давайте поговорим, мне есть, что сказать.

https://www.sadoviy1.ru/soputstvuyushhie-tovary/gryadki.html

Я знаю, Вам здесь помогут найти верное решение.

smmpanel.co

Могу рекомендовать Вам посетить сайт, на котором есть много статей на интересующую Вас тему.

игровой автомат crazy monkey

всмысле?

игровые автоматы играть без регистрации

Весьма забавная штука

casino-x

не сильно

casino-x.com

Топовые видосы в хорошем качестве!

(Gerardbring, 2021.07.17 17:13)

Видео для взрослых на ios и планшет на портале - Качественное порно

mayoral pendant Effimbdib

(Edwardofrota, 2021.07.17 16:13)

dating cycle girl leaves boy for man dating a guy below your league dating older woman age gap buy gift for guy your dating names of free asian dating site westcentral  free online dating - phone & mobile dating site for singles over 50 dating forum james hargraves dating 34 years old washington popular dating application in china online dating blakclist hawaii speed dating keene nh dating site for unhealthy people dating clubs dublin pnj on dating site christian connection online dating birmingham dating uk history of youtube dating site comic about a gay man dating trans man dating a black boy in lima ohio the best 100 free online dating sites

check

(Erikxcadly, 2021.07.17 07:45)

http://bioimagingcore.be/q2a/index.php?qa=user&qa_1=colorcod8
http://derenova.com.ua/user/sodasea1/
https://cults3d.com/fr/utilisateurs/jamesliquor9
https://banananet2.webgarden.at/kategorien/banananet2-s-blog/finest-bdsm-porn-tube
http://sasitlinsky-shop.com/user/weekfuel3/

check

Autocad nagyítása

(JaNox, 2021.07.17 06:07)

как в автокаде уменьшить масштаб объекта

Get with lower vulgar valuation dispensary

(Mothyunera, 2021.07.16 15:57)

soulagement buying ivermectin online
motorway ivermectin dose
where to buy ivermectin for humans
- http://www.rxlist.com/stromectol-drug/indications-dosage.htm
http://ivermectin-6mg.com/# - buy stromectol 12mg
london stromectol vs generic ivermectin

Роботы пылесосы для дома

(RaymondSkYpe, 2021.07.16 07:56)

http://robotpilesos.com - Роботы пылесосы

автолампы h4

(Andreiixy, 2021.07.16 04:06)

Ввод воды из скважины в дом в Минске и Минской области
Если на вашем участке запланирована или уже имеется индивидуальная скважина, стоит позаботиться о том, чтобы вода из скважины в дом поступала беспрепятственно, при этом не терялась сила напора. Узнаем, как подключить воду из скважины к дому, какие особенности и тонкости данного процесса.Ввод воды в дом из неглубокой скважины
Если на участке имеется неглубокая скважина, стоит отдать предпочтение автоматизированной системе подачи воды в дом. Она обустроена следующим образом – в воду погружается насосная система, с помощью насоса вода поступает в бак, обычно для таких целей приобретают баки емкостью 100-500 литров.Благодаря тому, что система оснащена реле, насос прекращает свою работу, когда бак заполнен, и напротив, возобновляет, когда вода расходуется. Бак рекомендуется размещать в подсобном помещении. От кессона (конструкция для обустройства рабочей камеры) до дома необходимо прорыть траншею, в нее помещается провод, который будет подавать ток к насосу. Наилучшим выбором будет кабель нагревательного типа, он решит вопрос промерзания труб зимой.Подача воды в дом из глубокой скважины
Как ввести воду в дом из скважины, если на участке имеется глубокая скважина? Если скважина имеет большую глубину (более 9 метров), есть смысл поставить погружной глубинный насос или насос с эжектором, бак располагают на определенной высоте. Благодаря соблюдению этих условий создается давление около 0,1 атмосфер. Бак рекомендуется разместить высоко, например, на втором этаже, рекомендованный объем – от 500 до 1500 литров.Чтобы предотвратить вытекание воды в обратном направлении, стоит обязательно установить клапан обратного действия, его необходимо расположить выше насосной системы. Цена выведения воды в дом из скважины глубокого залегания будет составлять ровно половину ваших затрат, вторая половина предполагает закупку необходимого оборудования.Составление схемы водоотведения из скважины Для того чтобы понять, как ввести воду в дом из скважины, стоит разработать подробную схему. На схематическом рисунке укажите точное расположение точек, соблюдайте масштаб, а также направление трубопровода. Услуга подводки воды в дом из скважины, заказанная у профессионалов, предполагает составление схемы водоотведения специалистами, которые при необходимости смогут выполнить полный комплекс работ, включая ремонт скважин в Минске.Разновидности схем водоотведения Трубы от скважины можно провести двумя способами – коллекторным или последовательным.Последовательное подключение труб при введении воды
Последовательное подключение подходит в том случае, если планируется небольшой расход воды, например, если вдоме будет проживать 1-2 человека. В случае если подводка воды будет осуществляться для большой семьи, такая схема будет неактуальной.Суть последовательного метода заключается в том, что поток воды заходит в дом с помощью основного трубопровода, в точке водоразбора устанавливается тройник, позволяющий пользоваться водой в доме.Коллекторное разведение от скважины Другой способ предполагает подведение воды в дом из бака к каждой точке на схеме, таким образом, удается достичь идентичного давления. Показатель давления может несколько изменяться в зависимости от степени удаленности крана или смесителя от насоса, однако напор в системе будет оставаться достаточным для того, чтобы работали все точки одновременно.Ввод воды из скважины в дом — где заказать услугу в Минске?Чтобы ввод воды из скважины в дом был качественным, и в дальнейшем не было проблем с водоснабжением, стоит воспользоваться услугами профессионалов, а также не экономить на материалах, от этого будет зависеть срок эксплуатации водонапорной системы. Оптимальным решением будет заказ введения воды из скважины в дом в компании «БурАвтоГрупп», воспользуйтесь опытом профессионалов.

OnePlus Photography Awards - Lars Schneider

(Suzannesic, 2021.07.15 21:06)

OnePlus Photography Awards - Lars Schneider

Ho to write a book

(BuyEssayOnline, 2021.07.15 08:54)

Ho to write a book .

Proceed to Order!!! http://playonly.me/user/drinkmagic98/

UYhjhgTDkJHVy

This Unusual Japanese Morning Meal Consume Alcohol Transformed My Health

(Justinmirty, 2021.07.15 05:42)

https://bit.ly/3en0Aov This Unusual Morning Meal Tonic Provided Me Back My Self-confidence

Nowe KLESZCZE w Fortnite ( Kleszcz Challenge )

(Wandafax, 2021.07.15 02:48)

Nowe KLESZCZE w Fortnite ( Kleszcz Challenge )

« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99

Következő »

Profilkép

Utolsó kép

10 Forintért!!

https://www.10forintert.hu/start/479455528/index.html a linked tartalma

Facebook

Levelezőlista

Archívum

Naptár
<< Július / 2022 >>

Statisztika

Online: 4
Összes: 246976
Hónap: 4590
Nap: 141